NÉPSZABADSÁG - 2002. szeptember 25., szerda

Miért pályázom?

Az országos televíziózásban az idei őszön a szexuális aktus az elsőszámú, piacvezető attrakció - nem játékfilmben, nem fikciós keretek között, nem valamely általánosan szalonképes történetben, esetleg a filmművészet eszközeivel esztétikusan bemutatva az emberi érintkezés meghitt, lelkileg és testileg is intim pillanatait.

Nem. A harmadik évezred elejének piacvezető magyar televíziós leleménye lényegileg nem más, mint kiszámítani azt a pénzösszeget, aminek a kifizetése még nem veszélyezteti a kereskedelmi televízió büdzséjét, de ami már elég sok fiatalban azt a képzetet kelteni, hogy bejárhatják utána a társadalmi felemelkedés egy sajátos útját (sokmilliós főnyeremény, "sztárság", munka a médiában).

Elismerem, a cenzúra egy válfaja lenne a "reality show"-k korlátozása. A tömegkommunikációs gárgyulással szemben a tömegkommunikációs ellensúlyozás a megfelelő eszköz.

A produceri és szerkesztői találékonyság ne abban lelje lényegét, hogy kiszámolják azt a pénzt, amennyiért fiatalemberek kamera előtt letolják a nadrágjukat, hanem abban, hogy széles közönség által elfogadottan, hitelesen műveljék a tömegtájékoztatás és a tömegszórakoztatás műfajait. Belátom: ez egy sokkal nehezebb feladat, kell is hozzá nem kevés szaktudás, rutin és tisztesség.

"Általánosságban minden közszolgálati televíziónak négy feladata van: tájékoztatnia, értelmeznie, tanítania és szórakoztatnia." - írta világosan Hankiss Elemér ("Mi fán teremne, ha teremne - egy lehetséges közszolgálati televízióról", Népszabadság, 2002. augusztus 31.), amikor hitet tett amellett, hogy manapság aztán mindinkább kívánatos, értelmes feladat a köztelevízió talpra állítása Magyarországon.

Ezúttal nem vesztegetek hosszú bekezdést annak igazolására, hogy vitathatatlan társadalmi érdek fűződik a közvetlen környezet és a tágabb világ tényeiről szóló pontos tájékoztatáshoz, a tények értelmezését szolgáló háttérmagyarázatok és viták bemutatásához, a zene-, a színház-, a filmművészet értékeinek folyamatos közönség elé viteléhez.

Pontos tömegtájékoztatás, szisztematikus felnőttoktatás és szalonképesen változatos tömegszórakoztatás - ahogyan Hankiss Elemér is írta, ez maga a közszolgálat. Ehhez a szolgálathoz természetesen gondolkodó emberekre van szükség. Az eseményeket valósághűen bemutatni képes szerkesztőkre, riporterekre, műsorvezetőkre. A stábok mozgását okszerűen és gazdaságosan szervezni képes gyártásvezetőkre. Kreatív ötletemberekre, például játékosan ismeretet terjesztő vetélkedőkhöz. A film, a színház területén enciklopédikus tudással rendelkező szerkesztőkre, akik - a hollywoodi kínálaton kívül - a brit, a francia, a spanyol, az olasz, a német, a kelet-európai és a magyar film értékeit is ismerik. A gyermekek lelkivilága iránt érzékeny szerkesztőkre. Közönségcsoportok felmérésére és programok összeállítására képes szerkesztőkre. Röviden: a közönségük és a szakmájuk iránt alázatos, gondolkodó televíziósokra. Én például velük szeretnék dolgozni!

Erős személyes motiváció vezetett, amikor elindultam a közszolgálati televízió elnöki tisztségére kiírt pályázaton. Miközben féltem. Attól féltem, hogy az országos televíziós piac mai viszonyai kizárnak engem s velem együtt más, gondolkodó televíziósokat a pályáról. A reality show diadalmenetének idején hiányzik az ellenpélda: a széles közönséget vonzó, gondolkodásra-alapozó televíziózás példája. Talán a kor nem igényli a munkám, a munkánk eredményét? 2002-ben elgyöngült, gazdaságilag életveszélyben lévő, programjában szürke, félénk a köztelevízió - alkalmatlan arra, hogy alternatívát kínáljon a bulvárnyilvánossággal, a nyers erőszak és szexualitás hullámaival szemben. Egykönnyen megszülethet az ítélet: a közönség túlnyomó többsége választott, éljen a Nagy Testvér, vesszen az összeomlott köztelevíziózás! Mi tagadás, hajszálnyira vagyunk ettől a diabolikus pillanattól. A köztelevíziónak nincs programstratégiája, emiatt nincs közönsége, emiatt nincs érdemi bevétele, emiatt nincs fejlesztési forrása, emiatt nincs megfelelő szakembergárdája, emiatt nincs szakmai hitele, emiatt nincs vonzereje, karrierépítő ereje, emiatt nincs teljes vezérkara, emiatt nincs programstratégiája... - végtelenített, ördögi kör.

Hankiss Elemér a már idézett cikkben teljes társadalomtudósi súlyával támasztotta alá a pontos tájékoztatáshoz, a gyerekkorúak és felnőttek folyamatos oktatásához, a környezetünk megismeréséhez is vezető, valamint a társadalom általános kulturális ismeretszintjét emelő szórakoztatáshoz - a közszolgálati televíziózáshoz fűződő közösségi érdekek létjogosultságát. Ha vitathatatlan az érdek, akkor nem kell sokat tűnődni a feladat meghatározásán sem: meg kell szakítani az ördögi kört!

Mi tagadás, nem túlságosan kötnek le a közszolgálati televízió mai viszonyai, szervezete, működése, programja. Egy zsákutcás rendszer termel alig fogyasztható műsorokat, borzasztó drágán. Pazarlás lenne munkaórákat fordítani az egyes elemek reparálására. Tisztában vagyok azzal is, hogy az adott politikai viszonyok között illúzió a törvényhozás gyors, a közszolgálati médiumok számára új korszakot nyitó beavatkozására várni. Olyan tervet készítettem, amely nem igényel azonnali törvénymódosítást, viszont a kor színvonalához igazítja az intézmény szervezetét, átalakítja és gazdagítja a programját, üzletileg pedig biztos alapokra helyezi az intézményt.

Szervezetileg két nagy területre kellene osztani a közmédiumot. Az egyik igazgatási centrumként működne: az általános cégvezetés jogi, személyzeti, pénzügyi feladatait rátermett, a mainál sokkal takarékosabban működő gárda látná el. Ennek az igazgatási centrumnak a feladata, hogy az alapító törvényhozás s számlát végső soron álló adófizetők számára átláthatóvá alakítsa a köztelevízió működését. (Van, ahol ez kiválóan működik.)

A másik szervezeti blokkba magát a médiumot tömöríteném. A médium lényege maga a program és a program hasznosítása: tényműfajokkal és fikciós műfajú műsorokkal, belső gyártással, külső megrendeléssel, vásárlással, marketing-kommunikációval és a megszerzett közönségrészesedés kereskedelmi értékesítésével.

Szerintem gyorsan lezárható a pangás korszaka a köztelevízióban. Fel kell mérni, fel kell ismerni a rendelkezésre álló infrastruktúrát, a programvagyont s a földi sugárzású főadó mellett rövid időn belül (ha nem is azonnal) biztonsággal megszervezhetőek a kábelen és műholdon terjesztett tematikus adók: hírekre és szolgáltató magazinokra, kulturális kínálatra, táv- és felnőttoktatásra, gyermek- és ifjúsági szórakoztatásra, sportra alapozva. Okszerűen tervezve, pontosan kivitelezve már 2005-re működhet m1, m2, m3, m4, m5. Nem kerül többe, mint manapság, de több bevételt hoz, mint amennyi az utóbbi években bármikor összejött (ami persze nem kunszt!). A köztelevízió adói idővel együttesen alkalmasak lesznek egy átlagos napon másfél-két millió tévénéző figyelmének lekötésére. A programgazdagság egyben kötelezettség is: ezt a tartalmat kötelező megjeleníteni az interneten, megfelelő elemeit pedig a mobil telekommunikációs hálózatokon. Nem utópia a magyar nyelvű közmédium szolgáltatása az egész földkerekség magyar nyelvű közössége számára sem.

Az üzleti viszonyokban is új korszakot kívánok nyitni. A pénzügyi igazgatási centrum átláthatóan gondoskodhat a törvényes és takarékos költséggazdálkodásról. A programigazgatósággal együttműködő, saját kereskedelmi igazgatóság a törvényi keretek között, a hirdetési szakma szabályainak megfelelően értékesíti a köztelevízió adói által összesen elérhető napi másfél-kétmilliós közönség figyelmét. Minden bevett forint csökkenti az adófizetők terheit. Milliós közönségtáborral nem boszorkányság az idén körülbelül nettó 42-46 milliárd forintnyi televíziós reklámtortából nagyot hasítani. Én igenis önfenntartó köztelevíziót kívánok szervezni, már csak az előző évek pazarlásának jóvátételeként is.

Nem tudom mennyi esélyem van. Talán sokat nyom a latba, amit az utóbbi két-két és fél évtizedben a magyar tömegtájékoztatásban és -szórakoztatásban elértem. (A képernyőt arra a pár évre, amíg elnök lennék, szereplőként mellőzném.) Éppen itt az ideje, hogy a gatyaletolással szemben felmutassuk az alternatívát, a hiteles tájékoztatás és a nívós szórakoztatás pilléreire épített televíziózást. Erre vállalkozom, ha a kuratórium (és a politika) megbízik bennem.

Friderikusz Sándor
aspiráns

Vissza