NÉPSZABADSÁG - 2002. október 1., kedd

Balót nem választották meg MTV-elnöknek

Kudarcba fulladt a Magyar Televízió elnöki posztjára kiírt pályázat. A tizenöt aspiráns közül a pártdelegáltakból álló kuratóriumelnökség Baló Györgyöt jelölte a posztra. A műsorvezető kinevezését azonban megakadályozta a társadalmi szervezeteket képviselő tagok döntő többsége. A civil kurátorok egyik vezetője ezt azzal indokolta, hogy Baló helyett Siklósi Beatrixot akarták elnöknek. Így továbbra is ügyvezető irányítja a köztévét.

"A támogatást, a bíztatást és a bizalmat, valamint a kollégák folyamatos érdeklődését őszintén megköszönve, sajnálom, hogy nem sikerült az MTV elnökét megválasztani." Ezekkel a szavakkal kommentálta Baló György a köztévé elnöki székére kiírt pályázatának értékelésén történteket. Az ismert televíziós hétfőn délelőtt megszerezte ugyan az MTV kuratóriumát alkotó pártdelegáltak kétharmados támogatását a jelöltséghez (a végső titkos voksoláson Baló kilenc tag hat szavazatát kapta meg, kettővel többet, mint Friderikusz Sándor és Siklósi Beatrix), elbukott azonban a civil szervezetek 21 képviselőjével kiegészített nagykuratóriumban. A harminc kurátor közül mindössze kilencen támogatták Balót húszan nemmel szavaztak, egy érvénytelen szavazat volt.
A civil delegáltak egy része azért szavazta le Baló Györgyöt, mert Siklósi Beatrixot szerették volna elnöknek. Erre négyen - Pós Péter, Kucsora Tamás, Göllner Pál és Ékes Ilona - még a jelölés előtt felhívták az elnökség figyelmét, arra kérve a pártok delegáltjait, hogy Siklósira voksoljanak, akinek a pályázata "a leghitelesebb és a közszolgálatot legkomolyabban vevő". Pós két oldalas, valamennyi kurátorhoz eljuttatott levélben lobbizott Siklósi mellett (Siklósi A Hét főszerkesztője volt az előző ciklusban, a műsort az akkori kormánypártokkal szembeni kiegyensúlyozatlansága miatt elmarasztalta a médiahatóság. Azt követően váltották le tavaly, hogy az egyházi átvilágításról jelent meg egy összeállítás a magazinban. Mostani műsorát, a "+1 Éjjeli menedéket" jobboldali politikusok az utolsó "polgári értékrendhez közel álló" MTV-s műsornak nevezik.)

Leszavazták Baló elnökségét

Az új pályázatot október 7-én írja ki a kuratórium

Pós azzal indokolta Baló leszavazását: a pályázatban nem sütött át, hogy valóban kiemelten fontos számára a televízió politikai függetlensége. Ezt ők csak Siklósi elképzeléseiben találták meg, akinek a pályázatában a gazdasági rész ugyan nem oly erős, de egy vezetőnek nem kell mindenhez értenie. Azzal kapcsolatban, hogy csoportjukról úgy tartják, azt a háttérből Tátrai Eszter, az egyik fideszes kurátor instruálja, Pós közölte: a civil tagoknak nem biztosítanak külön helyiséget, Tátrai felajánlotta, hogy használhatják a szobája infrastruktúráját. Pós szerint minden oldalról megpróbálták befolyásolni őket, azt azonban visszautasította, hogy valamelyik párthoz sorolják őket.
Vezetői szerint az MTV októberre csődhelyzetbe kerül. Haraszti Miklós (SZDSZ) szerint ezért lett volna szükség egy elnökre, aki javítja a tévé lobbiképességét. Sasvári Szilárd, a Fidesz képviselője ezzel szemben azt állítja, hogy a társadalmi kurátorok azért nem támogatták az elnökjelöltet, mert nem akartak az üzembentartási díj eltörlése után bizonytalan gazdasági helyzetű szervezet élére elnököt választani. A Balót leszavazó Pós elismerte, hogy a kurátoroknak van felelősségük a működőképesség fenntartásában, de ennél sokkal fontosabb a közszolgálati feladatú MTV tényleges függetlenségének biztosítása. Újhelyi István, az MSZP médiapolitikusa úgy látja, hogy a Fidesz médiapolitikájának következménye az elnökválasztás kudarca, vagyis a "minél nagyobb a bizonytalanság, annál jobb nekünk" elve győzedelmeskedett.
A sikertelen választás után továbbra is Ragáts Imre ügyvezető irányítja a köztévét. Az ő kinevezése miatt korábban ügyészséghez fordultak Pósék, mert szerintük jogszabályellenes, hogy az ideiglenes megbízatásról csak a pártdelegáltakból álló elnökség döntött, a civilek nem szavazhattak. Ezt az elnökség azzal indokolta, hogy Ragáts volt az egyetlen hivatalban lévő alelnök. Az ügyészség azonban értesülésünk szerint a napokban úgy foglal majd állást, hogy nem volt szabályos az ügyvezetői kinevezés. A döntéseit azonban - így a hírigazgató kinevezését és a Nap-kelte szerződtetését - állítólag visszamenőleg nem érvénytelenítik.
Az MTV helyzetét tovább bonyolítja, hogy a Munkaügyi Bíróság első fokon visszahelyezte alelnöki tisztségébe a 2001. februárban leváltott Szenes Andreát, aki most is a pályázók között volt.

Az új elnöki pályázatot október 7-edikén jelenteti meg a kuratórium.

Vissza